|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 47 találat | lapozás: 1-30 | 31-47 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szent Ágoston 1996. szeptember 1.Szept. 1-jén 200 kilogrammos bronzharangot szenteltek fel Csíkszereda Szent Ágoston plébániáján. A templom építése egyelőre még nehezen halad, dr. Vass Zoltán és Korodi Ernő nagyváradi harangöntők munkája az Ifjúsági Ház kápolnájában már 15 ezer hívőt hívhat misére. /Harang már van. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./1999. október 7.Csíkszeredában a napokban szerelik fel a Szent Ágoston plébánia épülő katolikus temploma tetőszerkezetének tartóelemeit. Az elemeket Székesfehérváron egy erre szakosodott belga érdekeltségű cég gyártotta. /Jövőre tető alatt a csíkszeredai Szent Ágoston plébánia temploma. = Hargita Népre (Csíkszereda), okt. 7./1999. december 18.December 14-én bemutatkozott a Koinónia Könyvkiadó /Kolozsvár/. Visky András író, a könyvkiadó igazgatója elmondta, hogy a Koinónia három fő kiadói elvet tűzött ki maga elé, melyek közül az első a reformátori hagyomány, ennek keretében jelent meg Kálvin János Keresztény élet című munkája, ez a Kis Tükör Füzetek kilencedik könyve. A második kiadói elv a megújuló egyház, amely alatt a XVII. századi magyar és európai református szerzők művei értendőek. A Koinónia elsősorban a brit puritanizmus alkotóit kívánja megjelentetni. A Kis Tükör Füzetek a hitbuzgalmi irodalom átértékelésének szándékát mutatják. A harmadik kiadói elv a hely szellemisége, elsősorban a Kolozsvár kalendárium, továbbá helybeli magányos tudósok műveinek kiadása is. Például: kéziratban maradt fenn Kecskeméthy István kolozsvári teológus professzor teljes Biblia-fordítása, mely a hivatalos tiltás miatt a harmincas évek óta nem jelenhetett meg. /Bodó Kinga: Koinónia-karácsony. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./ Dec. 17-én Marosvásárhelyen mutatta be a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó karácsonyra megjelent könyveit - Szent Ágoston, Szenczi Molnár Albert: Imádságos könyvecske, Kálvin János: Keresztyén élet. Láng Zsolt marosvásárhelyi író, a Látó szerkesztője bemutatta Visky András gyermekverseket tartalmazó Aranylevél című kötetét. /(lokodi): Bemutatkozott a Kolozsvári Koinónia Kiadó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./2000. február 16.Az 1999-es év az eddigi legsikeresebb éve volt az 1993-ban alakult kolozsvári Koinónia Kiadónak /másnéven CE Koinónia/: tizennégy kötetet adtak ki. Köztük van Szent Ágoston: A hit és hitvallás, Kálvin János: Keresztyén élet, Szenci Molnár Albert: Imádságos könyvecske. A kiadó Kolozsvár és Erdély reformátori örökségét, az európai modellt és ennek spirituális hátterét tartja fontosnak - mondotta Visky András igazgató. Olvasóik zöme egyetemista és a református egyház híve. Könyveiknek Kárpátalján és Délvidéken nyitottak piacot. Több könyvet jelentettek meg a budapesti Harmat Kiadóval közösen. a Ce Koinónia kiadványait. 2000-ben 22-24 kötet kiadását tervezik. Köztük van Nicolae Balota: A láthatatlan képe /esszék/. A szerző az erdélyi magyar irodalom népszerűsítője, román nyelven könyve jelent meg az erdélyi magyar irodalomtörténetről. A millenniumi projekt keretében a kolozsvári Kecskeméthy István teológiaprofesszor által fordított Teljes magyar Szentírás szerepel. /Rekord éve túlszárnyalására készül a Koinónia Kiadó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./2000. július 24.Júl. 22-én ünnepi istentisztelettel és a reformáció emlékművének megkoszorúzásával zárult Genfben a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, a rendezvény fővédnöke is részt vett. A genfi Szent Péter-katedrálisban Tőkés László püspök emlékeztetett, hogy a magyar reformátusok 1938-ban tartották első világtalálkozójukat, a folytatást azonban csak az 1989-es fordulat tette lehetővé Magyarországon és a határokon túl. Helyre kell tenni múltunkat és jelenünket, és emberközpontú világunkban Isten mindenhatóságát kell újra felismerni - mondotta. Orbán Viktor megjegyezte: "Mi, magyarok kalandozó nép vagyunk, a reformátusok is különösen azok". A magunkról alkotott képnek fontos vonása ez a vándorló, de mindig hazatérő, közösséget gazdagító magyar - mondta. Rámutatott, hogy a 20. században a Don-kanyarban elesettek, az odaveszett zsidó honfitársak, a kitelepített német származásúak, a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcoltak és végül az 1956 után az országot elhagyó 200 ezer menekült együtt több mint egymillió embert jelent, ami szinte pótolhatatlan veszteség egy 10 milliós ország, de még egy 15 milliós nemzet számára is. - Bár ma is gyakrabban zúg a harang temetésre, mint keresztelőre, az utóbbi 10 évben visszaköltözött szívünkbe egy boldog családot építő, emelkedő magyarság és magyar nemzet reménye - mondta. Figyelmeztetett, hogy a külső szabadság aligha ér valamit belső szabadság nélkül. Aki megelégszik a jólét és a szabadság külső jegyeivel, az könnyen elveszítheti az emberi életet összetartó belső meggyőződését. A reformátusok kötelessége újra és újra emlékeztetni, hogy semmiféle szabadság sem segít a morális romlottság ellen - jelentette ki. Szent Ágoston, Szent Ferenc, Kálvin és a magyarságra gyakorolt befolyásuk jól példázza: az evangélium tanítása nélkül nincsenek életképes gyökerei a magyar összetartozásnak - mondta a miniszterelnök. Az ünnepi rendezvény résztvevői az istentisztelet után átvonultak a reformáció genfi emlékművéhez, ahol Péter Iván, a berni magyarok lelkésze emlékeztetett arra, hogy 1944-ben e helyen tüntetett mintegy 30 Svájcban tanuló magyar fiatal Magyarország német megszállása ellen. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár a domborművek és a reformáció nagyjait, köztük Bocskai István fejedelmet ábrázoló állószobrok előtt szólva utalt arra, hogy annak idején a magyarok a svájciak után a második legnagyobb adománnyal, 40 ezer koronával járultak hozzá az 1917. október 31-én felavatott "reformátorok fala" megépítéséhez. Végezetül az egyház és a kormány képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékmű Bocskai Istvánt ábrázoló szoboralakja előtt. /Véget ért a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója. Koszorúzás a reformáció genfi emlékművénél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./2001. december 16.Csíkszereda Árpád-kori település, de az ősi múlt ellenére a város központjában szinte csak modern épületek találhatók, ami a Ceausescu-rendszer eredménye. Üdítő kivétel a XVIII. században épült Szent Kereszt-templom, amely már régóta kicsinyek bizonyult. Az épület mögött több mint két évtizede áll az ideiglenes jelleggel épített ún. deszkatemplom. Ennek helyére Makovecz Imre és Bogos Ernő új templomot tervezett, ez lesz a Magyarok Nagyasszonya és a Magyar Szentek temploma. Az új templom jurta-alakú lesz, a fény az üvegkupolán át vetődik az oltárra, s onnan megvilágítja a teljes belső teret. Az alagsorban lesz három tanterem, konyha és több közös helyiség. Csíkszereda főutcájának másik végén épül a másik modern templom, a Szent Ágoston-templom. Az intenzív építkezést 1996-ban kezdték el. A templom csupasz falai között 2001 húsvétján mutatták be az első szentmisét. /Csíkszereda épülő templomai. = Keresztény Élet (Budapest), dec. 16./2002. augusztus 26.Aug. 25-én felszentelte Tamás József segédpüspök a Csíkszeredán épülő Szent Ágoston-templom négy harangját. Pénzes József plébános ismertette a négy felszentelt harang méreteit, a rajtuk található feliratot, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a harangöntéshez. /Takács Éva: Harangszentelés Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./2002. november 27.Jól halad a csíkszeredai Szent Ágoston-templom építkezése, közölte Pénzes József plébános. /Takács Éva: Az építkezés folytatódik. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 27./2003. június 5.Számos magyar politikus érkezik a hét végén Erdélybe. Jún. 6-án Medgyessy Péter kormányfő teszi meg, aki a Csanálos és Vállaj közötti új román-magyar határátkelőt nyitja meg román kollégája, Adrian Nastase miniszterelnök társaságában. A Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári székhelyének jún. 6-i avatóünnepségén Medgyessy levelét Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke olvassa fel. A Sapientia-EMTE létrehozásakor hatalmon lévő magyar kormányt Orbán Viktor exminiszterelnök, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke képviseli majd. Orbán Viktor délután már a csíkszeredai Szent Ágoston templomban a Julianus Alapítvány tavaly megítélt díját veszi át. Máj. 7-én, még mielőtt csatlakozna a csíksomlyói búcsúra igyekvő zarándokok tömegéhez, az exminiszterelnök megtekinti a Sapientia csíkszeredai székhelyét. A tervek szerint a búcsú után találkozik Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel. A csíksomlyói búcsún a magyar kormány képviseletében Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkára és Gulyás Kálmán, a MeH egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkára vesz részt. /Salamon Márton László: Ismert személyiségek áradata. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2003. június 7.A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) létrehozásában játszott szerepéért Julianus-díjjal tüntették ki tavaly decemberben Orbán Viktor volt magyar kormányfőt. A díjazott nem lehetett jelen a decemberi díjkiosztón, kitüntetését jún. 6-án vette át a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban tartott ünnepségen. Délelőtt Kolozsvárott vett részt a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi épületének avatóünnepségén. - A nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelyére már megérkezett a református keresztalja a krisztusi megbékélés és a testvériség jegyében - mondta Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. Orbán Viktort a nemzet miniszterelnökének nevezte beszédében, kiemelve: visszaadta nekünk a hitet. Tőkés püspök beszédében vitába szállt azokkal, akik azt hangoztatják, hogy az egyház ne politizáljon, Márton Áron püspököt idézve mondta: ez nem politika, itt az életünkről van szó. Czirják Árpád érseki helynök igehirdetésében felhívta a figyelmet: demográfiai válság, társadalmi méreteket öltő elbizonytalanodás, a jövőkép hiánya, az egyházaknak a templom falai mögé való zárkózása, gazdasági és politikai válság jellemzi helyzetünket. A Julianus Alapítvány elnöke, Beder Tibor szólt arról, hogy Julianus barát útja a magyarság útjának szimbóluma. A státustörvény tervezett módosítására utalva, hangsúlyozta: nekünk nem pénz kellett, hanem az együvé tartozás érzésének nemzetben megfogalmazott kifejezése. A decemberi ünnepségen nem volt jelen Havadtői Sándor, az Amerikában élő nyugalmazott református lelkész. Orbán Viktort Czirják Árpád méltatta, kiemelve életpályája politikusi, szónoki és hazafiúi vetületét. Mint mondta, az utókor hivatott Orbán Viktort a politikusok közül a nagy magyar államférfiak sorába emelni. A kitüntetett a hazakeresés nyugtalanságáról szólt, s annak bizonyságáról, hogy létezik az, amit keresünk. Végül hangsúlyozta: arra készülünk, hogy az európai egység részévé váljunk, hogy a magyar nemzet újra egyesülhessen. - A teljes magyar egység elképzelhetetlen az európai egység nélkül - mondta. A mintegy ezer résztvevő jelenlétében zajlott ünnepséget a Haáz Sándor által vezetett szentegyházi Gyermekfilharmónia előadása zárta. /Sarány István: Julianus-díj Orbán Viktornak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./ A templom előtt többezres tömeg fogadta éljenezve, hosszasan tapsolva a volt magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor elmondta, hogy a Sapientia Egyetem kolozsvári felavatásával a város a nagy magyar egyetemi városok sorába lépett, mint amilyen Debrecen, Budapest vagy Szeged. Magyarország uniós csatlakozásra készül, és azt akarják, hogy a magyar közösségek is kövessék annak érdekében, hogy a nemzet újra kiteljesedjék. Ezért van szükségünk magyar igazolványra, státustörvényre, magyar egyetemekre, mondta Orbán Viktor. /Julianus-díjjal tüntették ki Orbán Viktort. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./2003. június 15.Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel beszélgetett Jakab Gábor, a Vasárnap főszerkesztője. Jakab Gábor emlékeztetett: a volt kormányfő a Julianus-díj átvételekor Szent Ágoston Vallomásaiból idézett, s azt mondta "a keresés állandó nyugtalanságára" utalva: "addig kell keresnünk, amíg azt, amit vagy akit keresünk, meg nem találjuk". Biztos volt abban, hogy barátait megtalálja. "Vágyódtam ugyanakkor arra is, hogy feleségemmel kettesben a kegyhely hangulatát egy kicsit mélyebben átélhessem, jegyezte meg. Továbbra is tervezik: ide még visszatérnek, hogy tényleg megtalálhassák azt a valakit, akiért mások elzarándokolnak ide nagyon-nagyon messziről is. Elmondta még: "ma kétfajta közéleti ember van: az egyiket pragmatikusnak szokás nevezni, aki úgy fogja fel a maga hivatását, hogy neki mindig és szinte kizárólagosan az éppen aktuális ügyeket kell intéznie a közjó és a békesség jegyében. És van egy másik fajta is, akit én elkötelezettnek nevezek, aki azon túl, hogy szintén elintéz aktuális ügyeket és rendez különféle helyzeteket a békesség és a megelégedettség jegyében, mellesleg még azon is elgondolkodik, hogy vajon mi végre vannak a dolgok, illetve mi az az "egész", amit folyamatosan mi magunk is építünk apró kis döntéseinkkel; gondolkodik az emberi élet rendjéről és értékéről, az emberi élet Isten adta rendjéről is természetesen, s megpróbálja azt a maga eszközeivel és képességeivel szolgálni alázatban, legyen szó egyébként olyan ügyekről, mint az iraki háború, a tömegkomunikáció kérdése, a rádiózás- és televíziózás ügye vagy hasonlók." Nemeskürty István Mi történt velünk? című könyvében írta: "Nem kicsik vagyunk, hanem csonkák". Orbán Viktor szerint a tanár úrnak igaza van. "Magyarországon ugyanis közfelháborodást váltott ki gondolkodó és érző emberek körében az a kormányzati irányvonal, amelyet mintegy mottóként fogalmazott meg magyar emberek számára: merjünk kicsik lenni. Nemeskürty szerint semmi sem indokolja, hogy kicsiknek érezzük magunkat, mert mi "nem kicsik vagyunk, hanem csonkák". Következésképp nekünk nem a kicsinységünket kell tudatosítani, hanem csonkaságunkat kell orvosolni és a szétesett részeket kell úgy összeilleszteni, hogy akkorák lehessünk, amekkorák mindig is voltunk. Ugyanakkor az is igaz, amit az érseki helynök úr mondott laudációjában: egy nép életét nem a tényleges lélekszám vagy az általa lakott terület nagysága határozza meg, hanem sokkal inkább tudása, rátermettsége, a lélek ereje és a kitűzött célok megvalósítása iránti elkötelezettsége. A számbelileg kis népeknek is kell hogy helyük legyen a Nap alatt, hiszen nekik is éppúgy kijár a megbecsülés és az emberi tisztesség, mint a számbelileg nagyoknak.""Álmodni kell nagy célokat, s kitartó munkával megvalósítani azokat. Sorsunk legvégül is a gondviselő Isten kezében van." /Álmodni kell nagy célokat. Exkluzív interjú. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 15./2005. június 21.Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához két hozzászólást mellett olvasható Bottoni összegzése a vitáról: a/ Kuszálik Péter /az inkvizítor, ahogyan Tamás Pál nevezte/ ismét felsorolta Sütő András elleni érveit. Elmagyarázta többek között, hogy Sütő az alázat fogalmát nem a Szent Ágoston-i, hanem a marxi-lenini tanok szerint értelmezte. Kuszálik szerint ebben a vitában nem voltak „előre megfogalmazott ítéletek”. A „kompromisszumok határairól, a hatalom-közeliek kiváltságairól és gőgjéről volt szó.” /Kuszálik Péter: Néhány morzsa. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 21./ b/ Nem kívánom grafomán munkatársukat, bizonyos Kuszálik Pétert megtisztelni azzal, hogy vitába bocsátkozom vele, írta Kántor Lajos. Azonban Kuszálik Az ügyvédi kamara c. cikkében (jún. 2.) szereplő állítása, hogy Kántor csak Réthy Andor bibliográfiáját mondta maradandónak a Láng Gusztávval közösen írt irodalomtörténetükből, „egyszerűen hamis”. A magát szintén bibliográfusnak (is) vélő K. P.-ről a cikkében Romániai magyar irodalom című könyvük kiadási évét pontatlanul jelölte meg. /Kántor Lajos: „Maradandó” hazugságok ellen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./ c/ Stefano Bottoni hangsúlyozta, vitaindító tanulmánya nem Sütő András személyét vagy írói képességeit elemezte. Szerinte szükség van a 1945 utáni (magyar) kisebbségkutatás újraértelmezésére. „A kisebbségtörténet, a kisebbségkutatás egyfajta tudományos gettóvá vált, amiből a lehető leghamarabb ki kell lépni.” A kommunista társadalom „sűrű hálózatok és sokrétű kapcsolatok által összeforrt kényszeregységet” hozott létre. A diktatúra nem új szocialista embert hozott létre, hanem „meghasonlott, eltorzult személyiségű embert, aki egyszerre áldozat és együttműködő, ellenzéki és rendszerpárti, fekete és vörös.” /Stefano Bottoni: Zárszó helyett. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./2005. július 22.Birtók József, a csíkszeredai Státus Könyvkiadó igazgatója újságolta: eljutottak a századik könyvig. A Státus tíz évvel ezelőtt Ferencz Imre Gyalogszekér című verseskönyvével indult. Birtók József 1980-ban kezdett dolgozni a Hargita szerkesztőségében. 1983 augusztusában a Mikes honismereti kerékpártúra vezetőjeként nacionalista bűnökkel gyanúsították, ezért egy vállalathoz helyeztek át, esztergályosnak. Itt dolgozott 1990-ig, azután a Romániai Magyar Szó munkatársa lett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát. Azért választotta a vallásszociológiát, mert meggyőződése, hogy szükség van a hit és a társadalom összefüggéseit értő (szak)emberekre. Bitrók 1995 őszén megvált a Romániai Magyar Szótól és a Szövetség, az RMDSZ folyóirata főszerkesztője lett, majd az 1996-os választások után megvált a laptól. 1997–98-ban a Pro Democratia Egyesületnél dolgozott. 1999-ben döntött úgy, hogy megpróbál megélni a könyvkiadásból. Addig a Státus Kiadó tulajdonképpen egy számítógépet jelentett az íróasztalán. 1999-ben megvették az első nyomdagépet és elkészült 11 saját kiadványuk. Közte olyanok, mint a nagysikerű Kuláksors, Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban vagy a Gegő Elek-reprint a Moldvai magyarokról. Bérmunkában, másoknak is készítettek kiadványokat Kolozsvárról, Brassóból, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Stockholmból és Németországból. A kiadó lassan csíkszeredai értelmiségi műhely lett. Ebbe a műhelybe beletartozik a szegedi Vincze Gábor, a szatmári Bura László, a Linzben élő Vencser László, a csíki-bécsi-budapesti jezsuita András Imre, a már budapesti Beke György vagy Kalmár János, a kolozsvári András Szilárd által vezetett matematikus-csoport, továbbá Garda Dezső képviselő. A kiadó célja az igényesen és tudományos megalapozással megírt művek megjelentetése. Első sorozatuk 1997-ben indult, éppen a Hargita Népe segítségével. A Történetek a fogságból című gyűjtemény indította a Szemtanú könyvek című sorozatukat. Itt jelent meg a Kuláksors is. Boros Ernő faluról falura bejárta Szatmár településeit, s dokumentarista igényességgel 700 oldalban rögzítette a svábok emlékezéseit a „málenkij robot”-ra Volt minekünk jó életünk, van most nekünk jaj címmel. Buzás László könyve, A szekuritáté karmai között című emlékezése iránt egy év alatt nem csökkent az érdeklődés. Fontos szerepet kapnak kiadványaik között a reprintek. A csíksomlyói ferences kolostor kincsei című sorozatuk létrejöttében a legtöbbet Muckenhaupt Erzsébetnek köszönhetik. Gregorius Coelius Pannonius magyarázatai Szent Ágoston regulájához latinul és magyarul 1537-ben jelentek meg Velencében. A XIX. században egy példányt ismertek a világon, a XX. században azt hitték, elveszett. Reprint kiadását a világ minden részéről keresik. Restitutio sorozatukban vannak reprintek (pl. Veszely–Imets–Kovács: Utazás Moldva–Oláhhonban – 1868), de feldolgozások is (pl. Erdélyi Iskola – laptörténet, antológia, repertórium). A Státus-tanulmányok sorozat első kötete Vécsey Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában című tanulmánykötete volt. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal tudták átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. Hamarosan minden könyvüknek elkészítik a digitális változatát is. Szegedi munkatársuk, Vincze Gábor történész kétévente egy-egy új forráskiadással jelentkezik. A Státus Kiadó eddigi száz könyvéből mindössze 12 készült magyarországi támogatással (is). /Ferencz Imre: A Státus száz könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./2008. május 14.Budapestről a Központi Papnevelő Intézet, a római katolikus szeminárium tagjai minden évben elzarándokolnak a határokon kívül élő magyar testvérekhez, évente más-más országba. Idén Erdélybe látogattak. Május 3-án érkeztek meg Csíkszeredába, ahol a Szent Kereszt- és a Szent Ágoston-plébániák hívei fogadták be őket. A családok körében beszélgettek, ismerkedtek. Élmény volt látni, hogy megtelt a csodálatos új templom. /Molnár János, Budapest: Nagy örömet jelent a találkozás. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./2008. szeptember 1.Egy év múlva, a gyulafehérvári főegyházmegye alapításának jubileumi évében, azaz fennállásának ezredik évfordulóján kerül sor a csíkszeredai Szent Ágoston-templom felszentelésére – mondta Tamás József püspök az augusztus 31-én tartott búcsús szentmisén, áldást kérve mindazokra, akik imáikkal, adományaikkal, áldozatos munkájukkal segítik a templom épülését. A Szent Ágoston-búcsú alkalmával nemcsak a közel félszáz pap és hívek sokasága öltözött ünneplőbe, hanem a templom maga is. A szentbeszédet a Kolozsvárról érkező dr. Holló László, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának tanára mondta. /Antal Ildikó: Építsük tovább lelkünk templomát is. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 1./2009. augusztus 14.A Szent Ágoston-szobor és a Szent Mónika-szobor augusztus 13-án került rendeltetésének helyére: a felszentelésre váró csíkszeredai Szent Ágoston-templom apszisába. A Xantus Géza képzőművész műterméből elszállított alkotások vigyázzák mostantól a templomot, melynek felszentelési ünnepe augusztus 29-én lesz. Pénzes József esperes-plébános rendre beszámolta híveinek a munka haladásáról a templom épülésének kezdetétől, 1993-tól. Az ülőhelyek száma 700, befogadó kapacitása mintegy 1200 fő, 33 méter magas a templomtorony. A felszentelés a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye millenniumi rendezvényeinek keretébe illeszkedik. Xantus Géza készítette el a keresztút stációit is, azokat is rézdomborításos technikával. /Antal Ildikó: Műteremből a templomba. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./2009. augusztus 24.Pénzes József, a csíkszeredai Szent Ágoston plébánia esperese tizenöt esztendős, olykor meg-megszakadó, de összességében mégiscsak szakadatlan munkája után, augusztus 29-én felszentelik Erdély méreteiben legnagyobb új katolikus hajlékát. Ezt a televízió közvetíteni fogja. A csíkszeredai Szent Ágoston plébániának honlapja van, a templom építésének adatokkal, fényképekkel illusztrált krónikája. /Székedi Ferenc: Templomépítők. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./2009. augusztus 31.Augusztus 29-én Jakubinyi György érsek felszentelte Csíkszereda új, 700 ülő-, illetve 1200 állóhelyes Szent Ágoston-templomát. A zsúfolásig telt templom lépcsőjén, udvarán állták végig az ünnepi szertartást azok a hívek, akik nem jutottak be az impozáns épületbe. A közel húsz esztendeje épülő templom szentelése kapcsán az érsek kiemelte annak a jelentőségét is, hogy éppen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye fennállásának ezredik évében történik ez az esemény. A templom építését 1993-ban kezdték el. Az anyagi fedezet többnyire a hívek adományaiból, illetve a városi és megyei önkormányzat, valamint a vallási és kulturális minisztérium támogatásából és magyarországi, ausztriai és németországi pályázati pénzekből állt össze. A templom terve helyi műépítész, Homonnai Albert Márton munkáját dicséri, a munkálatokat a már elhunyt Nagy Csaba vállalkozó alapította Global Kft. végezte. A templom monumentális jellegét emeli a két 33 méter magas égbenyúló fémszerkezetes tornya. Belsejének külön ékessége az augusztus közepén végső helyére tett két szobor. Szent Ágoston és Szent Mónika két és fél méteres szobrát szintén helybéli szobrászművész, Xántus Géza alkotta. /Jánossy Alíz: Tisztelgés Szent Ágoston emléke előtt. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./2011. február 4.Krisztus ügyéért szenvedettBeszélgetés Nm. Ft. Schönberger Jenő püspökkel Scheffler János közelgő boldoggá avatása kapcsán Idén július 3-án boldoggá avatásra kerül sor Szatmárnémetiben, a Jézus Szíve Búcsú keretében. Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatása nemcsak a szatmári egyházmegye hívei, de az összmagyar katolikusság számára kiemelkedő esemény, sokak közös ünnepe. Tájainkon ez lesz minden idők harmadik boldoggá avatása Szent László (1192) és Bogdánffy Szilárd (2010) után. Beszélgetőtársunkat elsősorban a vértanú püspök alakjáról, emlékéről, valamint az örömteli esemény lelki, illetve gyakorlati előkészületeiről kérdeztük. A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten Szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel a szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktathatják. Régen várt döntés ez... – Igen, régen vártuk ezt a napot. A kommunizmus éveiben nem is mertünk gondolni arra, hogy valaha vértanú püspökünket a boldogok sorába iktatja a Szentatya. Viszont a ’89-es fordulat után lehetségessé vált az újraindult püspökség keretében a boldoggá avatás kérése. Amikor kinevezték elődömet, Reizer Pált püspökké, mindjárt az első feladatok között szerepelt ez. Természetesen nemcsak a mi egyházmegyénk volt és van ilyen helyzetben, hanem Románia-szerte nagyon sok egyházmegye. Amikor a boldoggá avatás perének elkezdését latolgatta a püspök atya, ennek az ügynek a posztulátorává kinevezte páter Szőke János szalézi szerzetes atyát, aki az eljárást megkezdte az egyházmegyénkben. Az egyházmegyei szakaszában ennek az eljárásnak össze kellett gyűjtenie minden lényeges írott forrást, minden fontos szóbeli tanúvallomást és iratot Scheffler János püspök atya életútjáról és vértanúságáról. A tanúvallomásokat nagyon aprólékos, közel száz kérdésből álló kérdőív segítette. A történész szakértők összegyűjtöttek minden fontos dokumentumot, a teológusok megvizsgálták az írásos hagyatékot, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítettek. Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a hatalmas terjedelmű anyag, akkor az aktákat hitelesítésük után ünnepélyesen lezárták, lepecsételték, majd 1996 őszén Rómába küldték. Az eljárás második szakasza ott folytatódott: megvizsgálták és elismerték az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét. Az iratok alapján 2002-ben elkészült az úgynevezett Pozíció könyv formájában, olasz nyelven, amit először a történészek vizsgáltak át, utána a teológusok. Ez után került az anyag a kongregáció bíborosaihoz. A történészek nyilatkoztak a dokumentációról, annak teljességéről, megbízhatóságáról, hitelességéről, a teológusok a vértanúságról, a bíborosok összegző és egyöntetű pozitív véleménye után pedig a kongregáció bíboros prefektusa a pápa elé tárta az ügyet, aki, mint egyedüli bíró, meghozta a döntést az életszentségről. Mivel vértanúról van szó, nem volt szükség csodára a boldoggá avatáshoz. A szentté avatáshoz viszont csoda felmutatására lesz majd szükség. Mit is jelent pontosan valakinek a boldoggá avatása? – A boldoggá avatás ünnepélyes kijelentése annak, hogy az elhunytat Isten felvette a boldogok seregébe, azaz Isten színe látására jutott. A boldoggá avatás mindig megelőzi a szentté avatást, de teológiai tartalmuk azonos: annak ünnepélyes kinyilvánítása, hogy az adott személy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, vagy életét áldozva tett tanúságot a Krisztusba vetett hite mellett, azaz vértanú. A boldoggá avatásnak területileg korlátozó hatálya van, ez azt jelenti, hogy csak egy bizonyos területen, egy bizonyos közösségben engedélyezi a boldoggá avatott tiszteletét. Ez a közösség lehet egy részegyház, például egyházmegye, egy adott országban élő közösség, vagy például egy szerzetesrend. A szentté avatás, szemben a boldoggá avatással, az egész egyház számára kötelező jelleggel előírja az illető szent liturgikus tiszteletét. Milyen ember, milyen püspök volt Scheffler János? – Erre a kérdésre, úgy érzem, nehezen tudok válaszolni. Nagyon sok mindent kellene elmondanom, és biztos, hogy kimerítően nem fog sikerülni. Megpróbálom időben és térben elhelyezni. Az időintervallum 1887– 1952. Magyar világ, majd pedig az első világháború, Trianon, aztán a második világháború előtt még a bécsi döntés, a második világháború, utána pedig a kommunista uralom. Ezek az időbeli tények jellemzik az életét, és biztos, hogy nagyon mély nyomot hagytak benne. Kálmándon született, egy Nagykárolyhoz közeli sváb községben, de magyar világban, magyar iskolában járt, ízig-vérig magyarrá lett. Ebből a kicsi községből indult el, és elég nagy utat járt be. Tanulmányait Kálmándon, Szatmárnémetiben, Budapesten végezte, 1910. július 6-án pappá szentelték. Utána is folytatja a tanulmányait a római Gregoriana egyetemen, ahol 1912-ben kánonjogból doktorátust szerez. Ezzel a tanulás számára nem fejeződik be, hiszen beiratkozik a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, és magánúton készül az alapvető és ágazatos hittan vizsgára. 1915. novemberében az egyetem a hittudomány királygyűrűs doktorává avatja. Közben volt segédlelkész, a papnevelő intézet tanulmányi felügyelője és filozófiatanára, hitszónok, gimnáziumi hittanár, plébános, teológiai tanár, aztán a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének tanára 1940-ben. 1942. március 26-án érkezik a püspöki kinevezését közlő pápai bulla, majd a nagyváradi kormányzói kinevezés, május 17-én pedig a Szatmári Székesegyházban Serédi Jusztinián hercegprímás, Glattfelder Gyula csanádi és Madarász István kassai püspökök segédletével, püspökké szenteli. Nagyon szép lelkipásztori programot tűzött ki maga elé, amit első körlevelében meg is fogalmazott. Először a püspöki címerére utalva elmondja, hogy miért is választotta azt, és miért ezt a jelmondatot: „Ut omnes unum sint” – „Hogy mindannyian egyek legyenek.” A címerének és jelmondatának mondanivalója az egyházmegye egysége. Magyarországon először a szatmári egyházmegyében Hám János püspök által szorgalmazott Jézus Szíve oltalma alatt szeretné ezt az egységet megvalósítani. Ő Hám püspök utóda, azért imádkozik és azért ajánlja fel az egész életét, hogy az egyházmegye húsz évig külön élő három része ismét egybeforrjon. Továbbá, hogy az egyházmegye minden papja a szent szolgálatban mindig igazi testvér, egy legyen. Hogy az egyházmegye magyar, német és szlovák hívei, minden nemzetiségi gyűlöletet félretéve, Krisztus szeretetében egymásra találjon. Végül, hogy papok és hívek a püspökkel és a pápával az élen egyetértésben Krisztusban és a mennyei Atyában egyek legyenek. Minden véleménykülönbség és szellemi áramlatok ellenére Krisztus egyedül igaz tanításának forrásából merítsenek, és a szent munka közben együtt imádkozzanak. Ez azonban áldozatot követelt... – Akkor még nem is sejtette, milyen nagy áldozatot kíván tőle éppen ezért az egységért és az egység megőrzéséért az Isten. A megpróbáltatások hamarosan jelentkeztek. A háború borzalmai elérték Szatmárt. A város bombázásakor a püspöki palota is találatot kapott két helyen: az óvóhelyen, pincében lévő teljes tanári kar és kispapság, s néhány nővér, szám szerint huszonegyen meghalnak. A püspök úr csak azért nincs az áldozatok között, mert előző nap Szatmárhegyre kikocsizott. Következik az oroszok bevonulása, majd pedig az egyházmegye újbóli szétdarabolása, de most már nem három, hanem négy részre. Egy része marad úgy, ahogy addig is volt, Romániához csatolva, a másik része Magyarországon, a harmadik része a Szovjetunióban, egy rész pedig Szlovákiában. Végig kellett szenvednie sváb származású híveinek a deportálását. Mindent megpróbált, amit csak tudott és tehetett, bár eredményt nem tudott elérni. A kommunista hatalom egyeduralkodóvá válása Romániában egyértelművé tette az egyházüldözést. A kommunistáknak elsődleges célpontjai a vallási vezetők voltak. Scheffler János életében a meghurcoltatások azzal kezdődtek, hogy 1948-ban a román kormány a kultusztörvény alapján felfüggeszti püspöki működését. 1950. május 23-án kényszerlakhelyre viszik, a Déva melletti Körösbánya ferences rendi kolostorába. Letartóztatásáig itt él magányosan, övéitől teljesen elzárva. A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától független, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy báb szerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták. 1952. március 11–12-én a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Zsilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta, katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni. Hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda. – Koncepciós per tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkretették. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni. A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül, vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége.” Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között. Mit jelenthet püspök utódának és a jelenkori szatmári egyházmegyének Scheffler János alakja? – Püspökszentelésemen Jakubinyi György érsek atya két János püspökünk példáját állította elém követendőként: Hám Jánosét és Scheffler Jánosét. Az egyházmegye mindkettőjük boldoggá avatását beindította. Scheffler János a kitartásnak, a hitnek olyan csodálatos példaképe, amelyet, azt hiszem, életemben nekem is követnem kell. Az egyház iránti hűsége, az emberek szeretete és mindenvállalása jellemezte az ő életét. Személye felbecsülhetetlen kincs számunkra, az egyházmegye büszkesége. Ugyanakkor kihívás is arra, hogy ismerjük meg az életét, a gondolkodásmódját, a hitét és az ő csodálatos nagyságát. Hiszen csak ez után fogjuk tudni követni. Az az igazság, hogy nem sokat hallottunk Scheffler János püspökünkről a változások előtt. A papok csak egymás között mertek beszélni róla, lelkigyakorlatos könyvét használták rekollekciók alkalmával, de mi, fiatalabb kispapok, papok, nagyon keveset tudtunk róla. Valóban nagy kihívás ez számunkra, hogy megismerjük az ő életét, és azt hiszem, az elkövetkezendő időnek ez igen komoly feladata kell hogy legyen. Nem elég, hogy boldoggá avatjuk, hanem sokkal inkább közel kell engednünk őt magunkhoz. Meg kell őt ismernünk azért, hogy megszeretve a nyomába tudjunk lépni. Már két évtizede, hogy imádkozunk az ő boldoggá avatásáért minden szentmisén. Ugyanakkor halálának évfordulóján, majd pedig születése napján szentmisékkel kértük, ostromoltuk az Eget az ő mihamarabbi boldoggá avatásáért. Ezt a kegyelmet megkaptuk. Mit lehet tenni Scheffler János kultuszának kialakításáért? – A boldoggá avatás előtt semmiféle kultuszt nem engedélyez az egyház, de utána igen. Egyházmegyénk számára ez is nagy kihívás lesz. Azt hiszem, ezt a kultuszt a józanság, az ésszerűség kell hogy jellemezze, és erre fogunk a legnagyobb hangsúllyal törekedni. Egy szentnek vagy boldognak a kultusza sohasem öncél. Mindig Istent és az Ő dicsőségét kell szem előtt tartanunk, és természetesen a lelkek üdvét. A Szentatya jóváhagyásával meglesz az ő ünnepe, és természetesen az egyházmegyében ezt mindig fényesen akarjuk majd megünnepelni, ugyanakkor szeretnénk imafüzetet összeállítani az ő tiszteletére, az ő gondolataival, és természetesen imádkozni hozzá. Már nemcsak érte, hanem hozzá imádkozni, és kérni az ő közbenjárását különböző bajainkban, szükségeinkben. Hiszen ő a leginkább ismeri a mi helyzetünket, az egyházmegyét, a híveit, és hiszem, hogy hathatós közbenjárónk lesz Isten trónja előtt. Ugyanakkor folytatni kell és folytatni fogjuk az imát azért, hogy közbenjárására Isten csodát is tegyen, és ne csak boldogként, hanem majd szentként is tisztelhessük őt. Már akkor nem csupán egyházmegyénkben, nem csupán a magyarlakta területen, hanem az egész világegyházban. Józsa János. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. április 10.Egy elfelejtett kolozsvári fõpapHirschler József (1874-1936) egykori kolozsvári fõesperes-plébános emlékét idézi két jeles évforduló kapcsán Sas Péter munkája. Ugyanis idén ünnepeljük a hirschleri alapítású kolozsvári Marianum 100., illetve a néhai fõesperes-plébános pappá szentelésének 110. évfordulóját. A gazdagon dokumentált és archív felvételekkel bõségesen illusztrált könyvben Hirschler József iskolai tanulmányairól, pályaválasztásáról, kolozsvári plébánosi éveirõl, a Marianum leánynevelõ intézet létrehozásáról, az impériumváltás éveirõl, mûvészeti szakírói és szerkesztõi munkájáról és haláláról, illetve temetésérõl olvashatnak az érdeklõdõk. A szerzõ az életrajzi adatok ismertetése mellett külön egységet szentel a Hirschler által írt tanulmányok közlésére. Így többek között képzõmûvészeti, egyházmûvészeti alkotások elemzését, leírását, különbözõ híres helyek - például a vatikáni képtár, Capella di San Lorenzo - rövid bemutatását, illetve különbözõ szentekre vonatkozó írásait - Szent Ágoston; A középkor Orfeusza. Assisi Szent Ferenc halálának hatszázadik évfordulójára - is tartalmaz e fejezet. Egy másik hosszabb egység az Adattár címet viseli és az 1901. július 7-1941. július 17. közötti hivatalos, illetve félhivatalos leveleket, jegyzõkönyveket, kinevezéseket, a fõesperes-plébános temetésén elhangzott gyászbeszédeket és síremlékének kialakítására vonatkozó jelentéseket és terveket tartalmazza, összesen 465 forrásközlést. A 600 oldalas kötet méltó emléket állít a már-már elfelejtett fõpapnak. Dénes Gabriella Sas Péter: Egy reneszánsz lelkületû fõpap. Dr. Hirschler József fõesperes plébános, Verbum, Kolozsvár 2010 Vasárnap (Kolozsvár) 2013. május 19.Ternyák Csaba érsek homíliája a pünkösdi nagybúcsúnElhangzott Csíksomlyón, május 18-án. Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim! „Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak. A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: „A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak! Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: „Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat). Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk! Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét. Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer. Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: „Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária „igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá. Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától. A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket. „Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak. Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon? Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ. Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR. Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól. Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában. Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: „Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Ámen. magyarkurir.hu Erdély.ma 2013. szeptember 30.Msgr. Borbély Gábor emlékére„Négy szép holló talpig gyászba rászállt a két cserefára. Tövig égtek a villámok, ragyog újra a magasság, leng a fény a lomb közt, mint a kaszát mikor fölakasztják. Ősszel aztán a két vén fa bronzba önti lenn a hantot; jönnek majd és megcsodálják, mint egy ledöndült harangot. Farkas üvölt, öltözködnek a hollók majd patyolatba; csillagot tart ölelőleg karjaiban a két nagy fa. Kívánhat-é ember többet: derékaljnak szülőföldet s két cserefa tömött árnyát szemfedőnek.” (Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára) Gyászoló testvérek! Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is. De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad. Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az. Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert: – Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.” – Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt. – Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is. – Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére: “Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.” – Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját: „ Ez a könyv a könyvek könyve, Szegény ember drágagyöngye. (…) Minden fakul, minden romlik, Márványvár is összeomlik. Bíborleplek ronggyá málnak, Dicsőségek füstbe szállnak. Csak ez a könyv nem tér porba, Mintha volna élő lelke!… Ez a könyv a Mózes bokra: Isten szíve dobog benne.” – Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy. – Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek. – Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják. Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket. Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes. A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa. Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled! peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok 2014. július 11.A múltra hangolnakMegnyitották csütörtök délután a vasárnapig tartó Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Pénteken a barokk francia zenén lesz a hangsúly, szombaton családokat várnak a Mikó-várba a Reneszánsz Gyermeknapra, utolsó nap pedig fellép a világhírű La Fenice (Főnixmadár) együttes. Meglepetéssel kezdték az idei rendezvényt, ugyanis a megnyitó előtt a VII. Régizene Nyári Egyetem diákjai adtak elő egy rövid művet, ahogy megtudtuk, minden koncertező előtt fel fognak lépni, egy újabb színt lopva a fesztivál életébe. Ahogy a főszervező Hargita Megyei Kulturális Központ nevében Ferencz Angéla igazgató megjegyezte, ez a rendezvény mélyen beivódott már a köztudatba, identitásunk részét képezi. Hozzátette, hallott olyan anyukáról, aki otthon úgy kezdi az esti mesét, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Mikó-várban egy régizene fesztivál.” Újdonságnak számít, hogy idén éttermekre és kávéházakra is kiterjesztették a rendezvényt, a Fenyő Szálloda, a San Genaro, illetve a Hotel Salvator jóvoltából reneszánsz és barokk kori ínyencségeket lehet megkóstolni, az Orpheus, a Palermo és Frei kávézókban pedig bécsi kávéházi zenét hallgathatnak az érdeklődők. A pénteki megnyitón felszólalt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselve Lukács Bence Ákos konzul, aki a diákokat dicsérte, és kiemelte, hogy nagyon fontos a zenei nevelés, melyben ő is részesült. Hozzáfűzte, hogy a letűnt korok muzsikája ma is mennyire népszerű, mi sem igazolja ezt jobban, minthogy a fesztivál koncertjeire kétszáz-háromszáz néző szokott jönni. Francia zene és egyéb érdekességek Filip Ignác Csaba művészeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal főként a francia reneszánsz kori és barokk zenéből kaphatnak ízelítőt a régizene-kedvelők. Szerinte a francia zene egykor az olasz zenével szemben határozta meg magát. Nem véletlen, hogy általában aki az egyiket kedveli, a másikat nem szereti, így most ki-ki maga döntheti el, hogy ízlésének melyik nemzet muzsikája felel meg a leginkább – összegzett. Több együttes is francia zenét fog játszani, de itt lesz Franciaországból a La Fenice együttes, amely egyik legismertebb régizenei csapat. A hexagon országból érkező együttes egy érdekes hangszert, a cinket is be fogja mutatni. Filip Ignác még a Barokk Fesztiválzenekar koncertjére, továbbá a Balkan Barock Band hangversenyére és a Passeggio Együttes előadására hívta fel a figyelmet. A legutóbbi William Shakespeare A windsori víg nők című reneszánsz táncjátékot adja elő. A produkció érdekessége, hogy a zene mellett a szereplők korabeli öltözetekben játszanak és a táncokból is ízelítőt adnak. Idén összesen 21 fellépő 15 koncertet tart 8 helyszínen. A régizene fesztivál részletes műsora Pénteken 13.30-tól a Codex Együttes zenél a Majláth Gusztáv Károly téren. 14 órától a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró koncertjét tartják. 18 órától a Transylvania Barokk Együttes koncertezik a református templomban. 20 órától Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar zenéjét hallgathatjuk. 22 órától Csalog Benedek (Németország), Fülöp Mária (Svájc) és Sam Chapman (Egyesült Királyság) muzsikál a Mikó-várban. Szombaton 11 órától Reneszánsz Gyereknap lesz a Mikó-vár udvarán. Játszóházat szerveznek, reneszánsz táncokat tanítanak és a Tibia Kamarazene Együttes koncertjét hallgathatják meg a jelenlévők. 13 órától a Majláth Gusztáv Károly téren a Musica Historica (Magyarország) zenél. 17 órától a Mikó-vár udvarán kezdődik koncertsorozat a Lyceum Consort, a Kájoni Konsort és Carmina Renascentia, a Passeggio Historikus Együttes, Musica Historica és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) lép fel. Este 10 órától pedig Tóth Mónika (Magyarország), Danuta Zawada (Lengyelország) és Chereji Szilárd (Ausztria) muzsikál a vár pincéjében. Vasárnap, július 13-án 11.30-tól a Lyceum Consort tart szabadtéri koncertet a Csíksomlyói Kegytemplom előtt. A Mikó-vár udvarán 18 órától kezdődik a koncertsorozat, fellép a Balkan Barock Band (karmester: Jean-Christophe Frisch) és a La Fenice Együttes (Franciaország). A Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása a 20.30-tól kezdődő reneszánsz táncházzal zárul. A Mikó-vár udvarára tervezett rendezvényeket rossz idő esetén a Csíki Játékszínben tartják. Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro 2014. július 16.Sikeres volt a Csíkszeredai Régizene FesztiválVéget ért a 34. Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely a régizene, a régi jól bevált helyszínek, számos régi meghívott mellett rengeteg újdonsággal jelentkezett idén. A Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett rendezvény ezúttal is nagy sikernek örvendett, minden előadó telt ház előtt játszott, függetlenül attól, hogy a Mikó-vár udvarán, termében, a Szent Ágoston-templomban vagy a református templomban zajlott a koncert. Szabadság (Kolozsvár) 2014. július 25.Sokszínű tevékenység a CaritastólA Gyulafehérvári Caritas programjait, szociális szolgáltatásait ismerteti a Sokszínű Caritas 2014 című kiadvány, melyet a héten mutattak be Csíkszeredában. A füzetben számadatokkal szolgálnak a jótékonysági szervezet tevékenységeiről, továbbá a Caritas különböző központjainak, székhelyeinek, a programkoordinátorainak elérhetőségei is megtalálhatók benne. „A Gyulafehérvári Caritasnak a szolgáltatásain keresztül az a célja, hogy valamilyen módon színt vigyen az ellátottak életébe” – mondta Ludescher László, a szervezet szociális ágazatának igazgatója. Hozzátette: azért is sokszínűnek tartják a Caritast, mert szerteágazók szolgáltatásaik, és sokoldalúak a programjaik. Hargita megye az élen Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint a civil szervezetek és ilyenformán a Caritas feladata is, hogy kiegészítse az állami ellátó rendszert, új ötletekkel, új szolgáltatásokkal bővítsék tevékenységét. Hozzátette, Hargita megye élen jár a szociális szolgáltatások terén. Ezt a nézetet osztotta Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója is, aki elmondta, országos szinten a székelyföldi megyének van a legátfogóbb szociális hálója. „Év elején arról cikkeztek az újságok is, hogy idén kevesebb pénzt hagyott jóvá a kormány szociális szolgáltatásokra. A hiányt többek között a helyi önkormányzatok és a megyei tanács finanszírozásával pótoltuk” – mondta az igazgató. Hat programot támogattak A Hargita megyei tanács idén 685 760 lejt fordított a Caritas hat programjának finanszírozására. Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy nyilatkozott, hogy bár idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megye, azt szeretnék, hogy az ellátás minősége ne csorbuljon. „Keressünk még hatékonyabb, még egyszerűbb, az ellátottakat kiszolgáló megoldást. Ilyen szempontból az önszerveződéseket látjuk a leghatékonyabban működő eszköznek. A helyi választottak részéről az a hozzáállás látható, hogy nem a cirkusznak a lehetőségét, nem a cirkusz generálását keresték vagy keresik, hanem megoldásokat. A szívós helyi munka az, ami látszik” – fogalmazott Borboly. A jövőbeli tervekről szólva elhangzott, a csíkszeredai Szent Ágoston-plébániához tartozó régi kápolnát szeretnék átalakíttatni egy-két éven belül rehabilitációs, foglalkoztató központtá, ahol a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ kapna helyet. A munkálatokra külföldről kaptak anyagi segítséget, jelenleg az építkezési engedélyek beszerzése zajlik. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon felújítását a munkaügyi minisztérium támogatta. Székelyudvarhelyen szeptemberben adják át azt az épületet, amelyben 26 ágyas fektetőt rendeznek be gyógyíthatatlan betegek, illetve olyan személyek számára, akik mozgáskészségük fejlesztésére szorulnak. Barabás Hajnal, Krónika (Kolozsvár) 2014. július 31.Tartalmas városnapok CsíkszeredábanA Csíkszeredai Városnapokon az eddigieknél több helyszínen, a szándék szerint minden korosztálynak, ízlésnek megfelelő programkínálattal várják az érdeklődőket, akik számos szabadtéri rendezvény közül választhatnak. Néhány napra átalakul, megváltozik a megyeszékhely központja. Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyére várnak. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitója, ünnepélyes zászlófelvonás lesz, a jó hangulatot a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncos-csoport biztosítja. A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origo-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz. A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel. A központi park és a Mikó-vár is fontos szerepet kap Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra áll, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart. Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután 6-tól a Mikó-várban kutyabemutató kezdődik, de azelőtt ugyanott gyermektáncház, báb-, és sporttánc-előadás, este pedig opera-és operettgála, majd Party Cover Band-koncert lesz. A kis parkban, az Orpheusz-sátorban bor- és könyvbemutató követi egymást, az Origo színpadon további koncertek. A Szabadság téren a néptáncé a főszerep, délután zajlik a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, majd a Borsika Néptánccsoport és a Balt Orient folklór és táncszínházi produkció következik, a napot a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadása zárja. Sport és ritmusfesztivál Vasárnap a Vár térről reggel 9 órakor rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton és az egy órával később a promenádról induló hegyikerékpár-verseny vezeti fel a nap programjait. A Mikó-várban délelőtt tizenegytől a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origo-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek. A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt a tűzijáték búcsúztatja a városnapokat. Útlezárások a városnapokon Péntek reggel nyolc órától vasárnap éjfélig az autós forgalom elől a következő útszakaszokat zárják le: Mihail Sadoveanu utca (a Bălcescu utca és a Temesvári sugárút közötti szakaszon), a Szabadság tér a 2–8. szám között, a Sapientia egyetem és az Eminescu utca közötti rész, a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakaszon). A lacikonyhák a Sapientia Egyetem körül, a Szabadság tér, Temesvári sugárút és Mihail Sadoveanu utcák felőli oldalon kapnak helyet. A sörsátrakat hagyományosan a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren, a mozi előtti részen állítják fel, játszópark a Sapientia Egyetem parkolójában, illetve a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni részen lesz. Kovács Attila, Székelyhon.ro 2014. augusztus 30.Az űrlap aljaRulikowskira emlékeztek Rulikowski Kázmér (1827–1849) halálának 165. évfordulója alkalmából tartottak szerda délután 6 órakor szentmisét a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére az újvárosi Szent László-templomban. A megemlékezésen nagyjából kéttucatnyi ember gyűlt össze főt hajtani az egykori lengyel dzsidáskapitány tiszteletére, aki az 1848–1849-es a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt, és ezért 1849. augusztus 28-án mindössze 22 évesen itt, Váradon az életével fizetett. Nekünk, váradiaknak már generációk óta egyértelmű gesztus, hogy sírja előtt hagyományból főt hajtsunk a róla elnevezett temetőnkben, ahol a mi felmenőink vagy szeretteink is nyugszanak. A rövid, nagyjából félórás misét Tóth Attila Levente, a plébánia káplánja celebrálta. „Legyen Rulikowski élete és áldozatkészsége mindannyiunk számára példamutató értékű, adjon erőt és hitet, hiszen ahogyan ő is megvívta harcát, úgy nekünk is meg kell vívnunk életünk kisebb-nagyobb harcait nap mint nap”– hangsúlyozta a fiatal segédlelkész. Szerda egyben Szent Mónika ünnepe volt, ezzel együtt Tóth Attila felhívta a figyelmet Szent Ágoston édesanyjának halálára is, aki boldogan készült a „nagy hazahívásra”, és szintén követendő példaként állította mindannyiunk elé, esélyként arra, hogy minden nehézség között is meglegyen a lehetőségünk arra, hogy visszataláljunk Istenhez. A belső értékek vállalására és a képmutatás leküzdésére utalva választotta a lelkész az evangéliumi szavakat is (Máté 23:27), melyben Jézus rója fel a farizeusoknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” Nemcsak Rulikowski Kázmér lelki üdvéért imádkoztak tehát szerda este, hanem ki-ki maga is elmélyülhetett, hogy saját lelki békéjének és mindennapi áldozatvállalásának utat találjon. Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. szeptember 23.KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsikaCsíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről. Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén. Képek – dokumentumok Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága. Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást. Középpontban: a francia zene; árnyalatok Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban: „A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.” Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig! Állandósított kezdeményezések Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak. Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt. Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein. Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal. A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek. Feljegyzések a műsorfüzetben Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat. Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők... A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás! A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”. Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika. Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi. Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is. A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek! Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is. A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...) Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek... Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük. Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő. Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését. A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra. A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz). Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!) A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe... A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit. Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása. Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat. Gyerekek A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt). Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek. Csíkszereda, 2014. szeptember 13. maszol.ro 2014. október 3.Orbán Viktor: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszertGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje. Magyarország miniszterelnöke ezt Kolozsváron mondta, ahol ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, melyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be. A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján a miniszterelnök elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres, és magabiztos legyen. "Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény" - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. Hozzátette, a magyar nyelvű szakképzés elindulása jó hír a kolozsvári románoknak is, mert az iskola növendékei ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd a magyar és a román emberek gáztűzhelyét. A miniszterelnök szerint minden szakma alapja a képzés és a hivatás. Hibának vélte a hivatás fogalmát egyes szakmákhoz társítani. "Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját és lelkiismeretesen dolgozik" - tette hozzá. A miniszterelnök a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: "minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez". A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. "Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: "Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna". Kató Béla erdélyi református püspök az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához. Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az "autonómiát a civil társadalomnak" jelszó állt. (MTI), Kolozsvár 2014. október 4.Kolozsváron a magyar kormányfő (Iskolaavató)Az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének ideje – erről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszélt Kolozsváron, ahol tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, amelyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be. A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján Orbán Viktor elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres és magabiztos legyen. „Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény” – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. A magyar kormányfő a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: „minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez”. A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. „Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjék, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna.” Kató Béla erdélyi református püspök Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához. Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az Autonómiát a civil társadalomnak jelszó állt. Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Băsescu államfőt tegnap este Bukarestben – ismertette Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor magánlátogatást tett a román elnöknél. Victor Ponta tegnap szerencsétlennek nevezte, hogy Traian Băsescu „baráti vacsorára” hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Hozzátette, ő maga elnökként nem ült volna le „elvtársi vacsorára” Orbán Viktorral. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30 | 31-47
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
